VÉGTELENSÉG ÉS VILÁGEGYETEM

A matematika történetében három nagy válságot tartanak számon. Az első i.e. 450 körül kezdődött, amikor az éleai Zénón híressé vált aporiáiban naiv, de zseniális formában megragadta azt a három problémát, mely szorosan összefügg egymással és a végtelenség kérdésével.…
1 380 Ft
A matematika történetében három nagy válságot tartanak számon. Az első i.e. 450 körül kezdődött, amikor az éleai Zénón híressé vált aporiáiban naiv, de zseniális formában megragadta azt a három problémát, mely szorosan összefügg egymással és a végtelenség kérdésével. A semmi, a folytonosság és a létezés problémája „olyan vihart kavart, hogy annak hullámai máig is gyűrűznek". Az első válság középpontjában a semmi problémája állt. A XVIII-XIX. század második nagy válságának idején a folytonosság kérdésének megoldhatóságát vizsgálták. A válság Newton és Leibniz infinitezimális számításának megalkotásával kezdődött és a véglegesnek tűnő megoldást a végtelen halmazok Cantor-elmélete hozta meg. De alig két évvel Cantor megoldása után, 1902-ben Russel és Zermelo felfedezte a halmazelmélet ama paradoxonját, amely a matematikai alapok harmadik, máig is tartó és mindenekelőtt a létezés problémájának jegyében zajló válságának kiindulópontja lett. E válságok leküzdésére tett erőfeszítések az emberi gondolkodás legjelesebb mérföldkövei és az azonos gyökerű válságokból kiderült: a matematika oly szorosan összefügg a végtelenség fogalmával, hogy sokszor a matematikát egyszerűen a végtelenről szóló tudományként definiálják.
Ám a végtelenség fogalma a filozófiának is alapvető kategórái közé tartozik. Nem meríthető ki csupán a megismerés folyamatának tanulmányozásával. Számos filozófus — közöttük Hegel és Kant — vizsgálta a matematikai végtelenséget a filozófia szempontjából, a dialektikus materializmus pedig feltárta a végtelenség és a dialektika elválaszthatatlan kapcsolatát. A végtelenség problémájának filozófiai analízise többek közt a végtelenség viszonylagosságának, az anyagi világ végtelenségének vizsgálata, nemcsak ismeretelméleti kérdés, mely igen lényeges része a filozófiának, hanem hathatós módszertani segítséget nyújt a Világegyetem felépítését megismerni kívánó tudománynak, a kozmológiának is. A Világegyetem végtelenségének problémája egyike azoknak az örök problémáknak, amelyet még az antik gondolkodók fogalmaztak meg, s amelyekhez a tudomány újra meg újra visszatér. Különösen aktuális ez a probléma a relativisztikus kozmológiában, mely a görbült térre vonatkozó szokatlan képzeteken alapszik, és megengedi a térben vagy időben véges világok lehetőségét is.
Könyvünk szerzői, neves szovjet filozófusok, kozmológusok, matematikusok, fizikusok és csillagászok egy szimpozionon vitatták meg a Világegyetem végtelenségének kérdését 1965-ben. E kötet a vita során elhangzott előadások és hozzászólások átdolgozott, kiegészített szövegét tartalmazza. A cikkekből, a vitatkozó tudósok véleményének megismeréséből kitűnik, hogy a végtelenség és a Világegyetem problémájának még a dialektikus materializmus közös talaján is számos különböző megfogalmazása lehetséges és az izgalmas problémák — talán nem is végleges — megoldása csak a különböző tudományok tudósainak együttes erőfeszítésétől remélhető.
Kiadó: Gondolat kiadó
Kiadási év: 1974.
Terjedelem: 354 old., cérnafűzütt, keménytáblás
Állapot: jó állapotú, külső papírborítója sarkain sérült

Szállítás

SZEMÉLYES ÁTVÉTEL


A megrendelés beérkezése után küldünk egy visszaigazolást, melyet követően a csomag átvehető a Bibliomán Antikváriumban (2000 Szentendre, Kossuth L. u. 19 (Holdas udvar) nyitvatartás: Hétfő-Péntek 10-18 óráig, tel: 26/318-402, 30/214-1584).

Szállítási díj: Ingyenes

HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS (csak Szentendrén)


Szentendrén ingyenesen házhoz szállítunk.

Szállítási díj: Ingyenes
Foxpost csomagautomata

SZÁLLÍTÁS CSOMAGAUTOMATÁBA ELŐREUTALÁS


A fizetendő vételár megérkezését követően Foxpost csomagautomatába szállítjuk a csomagot. Az automata kódják e-mail-ben küldjük.

Szállítási díj: 1 200 Ft

SZÁLLÍTÁS HÁZHOZ ELŐREUTALÁSSAL


A megrendelés beérkezést követően küldünk egy személyes visszaigazolást, mely tartalmazza a számlaszámot. A fizetendő vételár megérkezését követően Foxpost szállítja a csomagot.

Szállítási díj: 2 500 Ft
Foxpost csomagautomata

SZÁLLÍTÁS CSOMAGAUTOMATÁBA UTÁNVÉTTEL


A személyes visszaigazoló e-mail-t követően Foxpost csomagautomatába küldjük a csomagot. Az automata kódját e-mail-ben, vagy sms-ben küldjük. A vételárat az automatánál tudja bankkártyával fizetni.

Szállítási díj: 1 450 Ft

SZÁLLÍTÁS HÁZHOZ UTÁNVÉTTEL


A megrendelés beérkezését követően küldünk egy személyes visszaigazoló e-mail-t, és Foxpost szállítja a csomagot. A vételár fizetésére átvételkor van lehetőség.

Szállítási díj: 2 800 Ft

Vásárlói értékelések

Még nem értékelték a terméket! Értékelje Ön elsőként!

Hasonló termékek