Baranyai Lenke :KULTÚRTÖRTÉNETI BÖNGÉSZŐ A RÁBAKÖZ ÉS BELEND TÖRTÉNETÉHEZ

A Nyugat Dunántúl változatos tájegysége a Kisalföld, amelynek jellegzetes részét alkotja a Nagy- és Kis-Rába által bezárt terület, a Rábaköz. Hajdan e terület két részre oszlott. Az egyik a rábaközi alsó járás volt, Csorna központtal, és 23 falu tartozott hozzá: Acsalag, Árpás, Barbacs, Bágyog, Bánhegye, Bodonhely, Bősárkány, Dör, Csanak, Egyed, Kistata, Maglóca, Osli, Alsó-Pásztori, Pásztori, Pordány, Sebes, Szany, Szil, Szilsárkány, Szentandrás, Szovát és Vág.
A másik részt, a Rábaközi felső járást 24 falu: Agyagos, Babot, Beled, Bogyoszló, Edve, Farad, Garta, Jobaháza, Kisfalud, Mihályi, Németi, Osli, Páli, Potyond, Rábakecöl, Rábatamási, Szárföld, Szergény, Tótkeresztúr, Vadosfa, Vásárosfalu, Veszkény, Vica, Zsebeháza alkotta, és a központja Kapuvár volt. (1)
Közigazgatásilag mindkét rész Sopron vármegyéhez tartozott.
Ezek a keretek azonban az ott élő emberek számára nem valóságos létezők, hiszen valaha a Kis-Rába Beled nyugati határa volt, de aki a rétre vagy szántóföldre ment, abban nem tudatosult, hogy elhagyja a Rábaközt. A közelben kanyargó Repce folyó sem minősült választóvonalnak, mert a túlparti Cirák a „szomszéd falu". Az ugyancsak közeli Páli múltja szorosan összefonódott az Öreg-Rába túlpartján fekvő pápoci prépostság történetével, amely szintén kívül esik a Rábaközön, és már Vas megyéhez tartozik. Adatközlőim családjába is kerültek házasság révén más falvakból, így a néprajzi anyag Belednél szélesebb körből való. Ezért a fent vázolt határokat mi is átjárhatónak tekintjük, és a történések egységében a régió múltjával kívánunk foglalkozni.