Dr. Szalay Béla : Fizika
A technika általános fejlődése egyre szükségesebbé teszi az alaptudományok, elsősorban a matematikai és fizikai ismeretek szélesebb körű elterjedését. A nagyobb követelmények elméletileg képzett, a gyakorlati élettel szoros kapcsolatot tartó szakembereket igényelnek.
E könyv összeállításakor igyekeztem a sokféle igénynek és követelménynek eleget tenni. Felépítésében és tárgyalásában általában a középfokú tantervek és tankönyvek menetét követtem. Egy-egy részt azonban az érdeklődőkre való tekintettel kibővítettem. Számos témának csak a fizikai alapelveit ismertettem és a kiválogatáskor el kellett hagynom sok fontos, érdekes témát, pl. a csillagászatot. Az érdeklődők egyéb szakkönyvekből kaphatnak részletes felvilágosítást ezekről a témákról.
A különböző fizikai mennyiségek és mértékegységek elnevezése, jelölése a nemzetközi mértékegységrendszernek (Sí) megfelelő. Ismertettem azonban az Sl-n kívül megengedetten használható egységeket is.
Az egyes részek elméleti és gyakorlati tárgyalása után a számszerű összefüggések, mértékegységek gyakorlására kidolgozott példákat és megoldandó feladatokat közöltem. Ezek a legtöbb esetben egyszerű egyenletekkel, alapvető trigonometriai összefüggések segítségével feldolgozhatók.
A feladatokat igyekeztem úgy válogatni, hogy ne csak a megfelelő Izikai vonatkozásokat tükrözzék, hanem a gyakorlati, technikai élet-is kapcsolatban legyenek. A: elején a könnyebb, a végén a nehezebb, összetett feladatok vannak. Az eredményt a feladatok után zárójelben megadtam.
Dr. Szalay Béla
| Kiadó: | Műszaki Könyvkiadó |
| Kiadási év: | 1982, hetedik kiadás |
| Terjedelem: | 922 old. vászon kötés |
| Állapot: | jó állapotú, |
Szállítás
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL
A megrendelés beérkezése után küldünk egy visszaigazolást, melyet követően a csomag átvehető a Bibliomán Antikváriumban (2000 Szentendre, Kossuth L. u. 19 (Holdas udvar) nyitvatartás: Hétfő-Péntek 10-18 óráig, tel: 26/318-402, 30/214-1584).
INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS (csak Szentendrén)
Szentendrén ingyenesen házhoz szállítunk.
SZÁLLÍTÁS CSOMAGAUTOMATÁBA ELŐREUTALÁS
A fizetendő vételár megérkezését követően Foxpost csomagautomatába szállítjuk a csomagot. Az automata kódják e-mail-ben küldjük.
SZÁLLÍTÁS HÁZHOZ ELŐREUTALÁSSAL
A megrendelés beérkezést követően küldünk egy személyes visszaigazolást, mely tartalmazza a számlaszámot. A fizetendő vételár megérkezését követően Foxpost szállítja a csomagot.
SZÁLLÍTÁS CSOMAGAUTOMATÁBA UTÁNVÉTTEL
A személyes visszaigazoló e-mail-t követően Foxpost csomagautomatába küldjük a csomagot. Az automata kódját e-mail-ben, vagy sms-ben küldjük. A vételárat az automatánál tudja bankkártyával fizetni.
SZÁLLÍTÁS HÁZHOZ UTÁNVÉTTEL
A megrendelés beérkezését követően küldünk egy személyes visszaigazoló e-mail-t, és Foxpost szállítja a csomagot. A vételár fizetésére átvételkor van lehetőség.