M. Tóth György : A KATONABÁRÓ - Szurmay Sándor, a Monarchia magyar hadvezére

Első világháborús hadtörténetünkkel hosszú időn keresztül meglehetősen mostohán bánt nemzeti emlékezetünk: a sorsfordító események krónikájából alig néhány továbbadható epizód örökítődött meg a felnövő nemzedékek ismereteit leginkább befolyásolni hivatott iskolai történelem-tankönyveinkben. Hadvezéreinkről talán még ennyi sem: tetteik, sőt neveik puszta említése is rendre kimarad a tananyagból. Mondják, talán nem is baj, hogy így van. Vesztes háború, katasztrofális béke aligha hozhat dicsőséget bárkinek. Sok egykori k. u. k. tábornokunk szereplésére valóban jobb, ha a jótékony feledés borít leplet. Igazságtalanok lennénk azonban, ha miattuk a kevés kiválóra sem emlékeznénk (és emlékeztetnénk) többé az utókort. Vitéz uzsoki báró Szurmay Sándor vezérezredes egyike volt e keveseknek.

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadszervezete, amelynek felépítése bonyolultságában a dualista államszerkezetével vetekedett, tábornoki karát tekintve tudvalévőleg nagyon is egységes volt, komoly fejtörésre késztetve utóbb a hadtörténészeket, akik a dualista haderő magyar tábornokait szeretnék kikülöníteni. A feladat tele van nehézséggel, mert biztos támpontot nem jelent sem a születés helye, sem az anyanyelv, de még csak a mégoly törzsökös leszármazás sem. Az oly perdöntő nemzeti érzület kinyilvánítására pedig Ferenc József hadseregében a tiszti pályafutás semmiféle lehetőséget nem engedélyezett. Így azután legtöbb esetben a kutatónak nem marad más, mint a feltételezés és a bizonytalanság.

Szurmay magyarsága iránt azonban indokolatlan bármiféle kétely. Egész tiszti karrierje bizonyítja ezt: magyar tanintézményekben tanult, magyar alakulatoknál szolgált, magyar csapatokat vezetett, a világháborút megelőzően huzamosabb ideig annak a magyar királyi honvédelmi minisztériumnak a beosztásában dolgozott, amelynek miniszteri bársonyszékét a háború utolsó másfél esztendejében maga is betöltötte. Az összeomlás és a forradalmak után Magyarországon élte nyugdíjas éveit és élete végeztével természetesen magyar földben temették el.

Akit azonban közelebbről is érdekelt ennek a magyar tábornoknak a pályafutása, az mindeddig kevés segítséget kapott a hadtörténeti szakirodalomból. Mert nem csupán az iskolai tankönyvek hagyták említetlenül Szurmay (és egykori harcostársai) tetteit, de hadtörténetírásunk is adós maradt az életrajzának megírásával. Mondhatjuk persze, hogy ez az adósság – az utóbbi másfél évtizedben megjelent néhány ilyen jellegű kiadvány ellenére – általában véve tetemes, és törlesztése még hosszú időre adhat munkát az életrajzíróknak. De éppen ezért örömmel kell üdvözölnünk minden olyan szerzőt, aki részt kíván venni ennek az adósságnak a törlesztésében. Így minden elismerést megérdemel a rutinos katonai újságíró, M. Tóth György már pusztán azért is, mert Szurmay Sándor életrajzának megírására vállalkozott. Az MH Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrségi Dandár, valamint Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzata közös kiadásában nemrégiben megjelent csinos, keménytáblás kötet azonban természetesen nem pusztán a szerző témaválasztásának okán érdemel elismerést. M. Tóth György igen alapos munkát végzett, midőn feltárta és összegyűjtötte az egykori hadvezér és politikus életének és pályafutásának legfontosabb részleteit. Az olvasó meglehetősen részletes képet kaphat a Szurmay família származás-viszonyairól is, és egyúttal arról a korról is, amelyben a kötet főszereplője beleszületett. Ismerteti katonai pályafutását, tiszti karrierje legfontosabb lépcsőit, majd pedig rátér Szurmay első világháború alatti szereplésére. Én bevallom, hadtörténészként érthető módon leginkább erre az időszakra voltam kíváncsi, mivel nevezett tábornok a Monarchia számos igen fontos hadműveletének volt tevékeny részese. Nos, első olvasásra úgy gondoltam, hogy Szurmay hadvezéri szereplése talán a kelleténél kisebb figyelmet kapott, mint amennyit kiérdemelt. Azután azonban eszembe jutott, hogy a szerző szívesen írt volna többet erről a periódusról, ám mivel hőse egész életét és pályafutását kívánta bemutatni, kénytelen volt a megfelelő arányok kedvéért Szurmay gyakorló hadvezéri szerepéről szűkszavúbban írni, mint azt annak fontossága indokolná. És hogy hasonló dilemmával magam is küzdöttem, mikor néhány éve Tersztyánszky Károlyról és Breit Józsefről írtam biográfiát. No és persze az is, hogy jobb megoldást, mint amit M. Tóth György alkalmazott, én sem tudtam kitalálni. Azok kedvéért pedig, akiknek az ilyen és ehhez hasonló életrajzok olvasása után hiányérzetük van, talán meg kéne írnunk hadvezéreink világháborús szereplésének részletes feldolgozását is…