Rádics Márta-Vidák Tünde-Huszár Mihály (szerk.) : "Tanár Úrnak tisztelettel..." Dr. Gál József emlékére -- visszatekintések, tanulmányok

Előszó

-A Tanár Úr". Ha ezt a szókapcsolatot hallottuk a városban, akkor mindenki egyetlen személyre gondolt: dr. Gál Józsefre, a helyi gimnázium és szakközépiskola történelemtanárára, majd a múzeum igazgatójára. Népszerű, elismert ember volt a városban. Hogy mi tette azzá?
Széles látóköre, nagy tudása, és az, hogy egy életen át Marcaliért munkálkodott. Egyszerű, de mégis titokzatos lénye, sajátos humora, különös egyénisége megragadott mindenkit.
Tanárként Gandhi sorai jellemezték: „A tanítvány igazi tankönyve a tanítója" Olyan emberé, aki nem tankönyvet tanít, hanem tudása átadása mellett szemléletet formál, járt és járatlan utakra vezeti a rábízottakat, aki felnyitja tanítványai szemét.az újra, az ismeretlenre.
Dr. Gál József ezek közé a „tanítók" közé tartozott. Lokálpatriótaként már fiatal pedagógus éveiben rájött arra az igazságra, hogy: „Az anyanyelv nemzeti hovatar-tozásunk alapja, a helytörténet nemzettudatunk anyanyelve."
Ő nemcsak tanár, hanem tudós, kutató ember, lámpás volt. Kutatásai elsősorban települése múltjára terjedtek ki, mellette gyűjtötte annak tárgyi emlékeit, eredményeit publikálta a Sors által számára kijelölt városban, Marcaliban. Az önmaga által vállalt feladatnak élt, s erre buzdította azokat a tanítványait is, akik ez iránt valamiféle hajlandóságot éreztek.
A helyi értékek kutatása élete legmeghatározóbb elemévé vált, s szemléletével számos diákot „megfertőzött", s adott számukra olyan biztatást, s ezzel komoly feladatvállalást, amelyen elindulva már nem lehetett az útról letérni, mert egy belső motor diktált, s nem engedte azt. Kiadványaival, előadásaival gazdag életutat hagyott maga után, s mindezt megsokszorozták tanítványai munkái is.
Ügy gondolom, alig van még példa az országban arra, hogy valaki ennyi diákot a kutatás szolgálatába állított volna, velük munkálkodva iskolatörténeti gyűjteményt, majd múzeumot alapított, s az elkötelezettek boldogulására alapítványt hozott létre. Példáját követve történészek, néprajzosok, muzeológusok, tanítók, tanárok sora vált a helytörténet kutatójává, akik amatőrként vagy élethivatásból folytatták a középiskolában megkezdett utat.
Lehet-e méltóbban emlékezni rá, mint egy-egy tiszteletére készült tanulmánynyal, melyet volt tanítványai e kötettel letesznek az emlékezés asztalára. S lehet-e több útravalót kapni egy pedagógustól, mint gyökereket és a belőlük kibontakozó szarnyakat, amelyek akár életpályaként, akár csak értelmes emberi tevékenységként segítik az elindítottakban a tartalmas emberi létet? Aligha. Köszönjük mindezt, Tanár Úr!

Marcali, 2017. november 21.
H. Rádics Márta