A Legendariom szereplői majd egy szálig bolondok, ha nem is a szó legáltalánosabb értelmében azok, de nem birkóznak meg a hétköznapok terheivel, monomániáikban éppoly szilárdan hisznek, mint a vértanúk saját igazukban.
A könyvben helyreállítom – már amennyire ez lehetséges – azt a misztikus világképet, amelybe egy jó száz évvel ezelőtti falusi sváb beleszülethetett. Így része a regénynek egy álmoskönyv és egy ima- és ráolvasás-gyűjtemény, mindkettő továbbértelmezi a „novellaregény” szereplőinek álmait, hiedelmeit, s magyarázatot is adhat egyes cselekedeteikre, illetve árnyalhatja a döntéseiket.
A regény képanyaga szerves része a történeteknek, a képek nagyobb része nem illusztrál, hanem asszociációra késztet.