Drago Jancar : Katarina, a páva és a jezsuita

Jančar regényének története a 18. század második felében játszódik, Közép-Európában és dél-amerikai, illetve portugál helyszíneken, keretét a hétéves háború, a jezsuita rend feloszlatása és egy kelmorajni zarándokút adja. A Katarina, a páva és a jezsuita egyrészt az út, másrészt egy szerelmi háromszög tipikus története: változással, kísértéssel és beteljesüléssel, bemocskolódással és megtisztulással, megérkezéssel. Az ide-oda hajtó vágy, az állandó érzelmi ambivalencia regénye a szöveg, annak kifejeződése, hogy két szerelmes érzései, gondolatai sosem találkozhatnak, hiszen mindig máshol tart a másik. Katarina, a vágyakozó vénlány, Windisch, a páva, az önimádó katona és Simon, a vívódó jezsuita sorsa kapcsolódik össze a regényben. Mint egy barokk freskó kavargó forgatagában egyszerre jelennek meg angyalok, ördögök, szentek és bűnösök. Egymás mellé kerülnek az álmok, fantáziaképek leírásai, a lelkek megszólalásai egyenértékűvé válva a szereplők szólamaival. Folytonos a kapcsolat, az oda-vissza hatás az égi és a földi szféra között, de az összhang már nem érhető el, hiszen az emberek közti viszony, a hit, az otthonos világ újra és újra szétesik, így nem jöhet létre az eredendőnek gondolt koherencia, bár a regény zárlatában újból megjelenik a törekvés a teljesség megtalálására. A történet fordulatossága, az állandó változás hangsúlyozása mellett a körmondatok, a jó és a rossz érzékletes, tobzódó, láttató leírásai adják a regény sodró erejét.