Festett bútorok a Székelyföldön -- A bútorok szerkesztésmódja, A bútorformák és a hozzájuk kapcsolódó jelentések, hidelmek - A festés módszerei, stb

Valamikor a székely háziipar virágzó ága volt a bútorfestés.
A „virágozott" menyasszonyi ládák, ágyak, állótálasok (tálalószekrények), tékák, tálasok (tányér-és bokálytartók) és kendőszegek elsősorban használati tárgyak voltak. Ezenkívül részt vettek abban a jelrendszerben is, mely (a kapukkal, kerámiákkal, hímzésekkel, szőttesekkel, fejfákkal stb. együtt) segítette a faluközösségben az emberi kapcsolatok gördülékeny, természetes alakulását és a közösségnek a természethez való okos viszonyát. Formájukkal és a'rajtuk levő festményekkel együtt információkat hordoztak ember és ember, ember és természet viszonyáról, segítve a népdalt, a népballadát, a mesét és a táncot közösségszervező szerepük ellátásában. Természetesen mindebben hasonlítottak más magyar tájak és más népek ősi, népi műveltségéhez.
Ugyanakkor a székely festettbútor-készítés igen régi hagyományokat őrzött meg számunkra és maga is nagy múltra tekint vissza. Jól példázza ezt a Vargyason (ma Hargita megye) élő Sütő család, melyben bizonyíthatóan 400 esztendeje él együtt az asztalosság a „képírással".
Ma is a Székelyföldön találhatók meg az ismert legrégibb és legszebb festett, magyar asztalosbútorok. Ennek ellenére a néprajzkutatás dr. Kós Károly alapkönyvét (A vargyasi festett bútor) kivéve csupán kisebb tanulmányokban foglalkozott a székelység bútorfestő művészetével. Még Malonyay Dezső nagy művében, A székely nép művészetében is csak pár székelyudvarhelyi, vargyasi és homoródalmási virágozott bútordarabot találhat az olvasó. A mai napig teljességgel hiányzik a csíki és háromszéki bútorfestés korszerű közreadása és értékelése. Csak rövidke tanulmány foglalkozik a hétfalusi csángó „asztaloslányok és asszonyok" munkáival is.
Ezek közül a háromszéki ládafestés az eddig ismert legrégibb, éppen ezért a tudomány számára is talán legértékesebb. A ránk maradt tárgyak sokasága és változatossága is meglepő. És ez még több is lehetne, ha nem pusztítaná őket tudatlanság, hozzá nem értés, és felelőtlen „műkereskedelem". Nagyon sok a már felgyújtott és még feldolgozatlan bútorok száma, de talán még több a felgyűjtetlen, kallódó érték. Mi erre akkor döbbentünk rá, amikor saját munkánkhoz, a bútorfestéshez kerestünk eredeti forrásanyagot.
E könyvvel egyfelől olyan hiányt szeretnénk pótolni, melyet a szakirodalom nem tett meg nyolcvan évig, másfelől úgy szeretnénk bemutatni a székely festett bútorokat, hogy saját tapasztalatainkból okulva megmutassuk e csodálatos népművészeti ág hasznos továbbélésének lehetőségeit és módját is.
Segíteni szeretnénk a közérdeklődést, hogy az olvasók különbséget tehessenek szép és értéktelen között. Ebben a tekintetben nagy reményt fűzünk munkánk eredményességéhez, mert első könyvünk (Korondi székely fazekasság) megjelenése után pár héttel már sok magyarországi turista indult úgy Erdélybe, hogy Korondra is ellátogat és ott hiteles, értékes, valóban székely kerámiát vásárol. Számuk már a nyár végéig több ezerre szaporodott. Ez pedig arra indított több fazekast, hogy a keresletnek megfelelően rátérjenek a hagyományos székely kerámia készítésére is. Ezért könyvünket egyben eligazítónak is szánjuk minden érdeklődő számára.
Ajánljuk a sokezer turistának, a festeni tanulóknak, a korszerű bútorok tervezőinek, a pedagógusoknak, és mindenkinek, aki a székely népművészetet szereti, ápolni és óvni akarja hagyományait.
Használják egészséggel!