Mary Roach kellő iróniával és humorral kezeli a sokunk számára hátborzongató kérdést: "vajon mi történik velünk, miután meghalunk". Azonban itt nem a lélekvándorlás vagy a halálközeli élmények állnak a középpontban, hanem maga az emberi holttest. A szerző döbbenetes felfedezései nyomán bepillantást nyerünk a hullák különféle "felhasználási" módjaiba, az ókori Egyiptom halottkultuszától a szervátültetésen keresztül egészen az ütközéstesztekben betöltött szerepükig. A tetemek kulcsszerepet kaptak az első guillotine kipróbálásánál és "választ adtak" a kérdésre: "vajon eszméleténél van-e a levágott fej, akár egyetlen pillanatra is". 1904-ben a kutatók puskáinak célkeresztjébe állítva rajtuk próbálták ki a legújabb fegyvereket, némelyikük az űrkutatásban "próbált szerencsét", másokat keresztre feszítettek egy párizsi laboratóriumban - a torinói lepel eredetiségét vizsgálva -, míg társaik a TWA 800-as repülőjárat katasztrófájának rejtélyét segítették felfedni. A műtéti eljárások történetében - a szívátültetésről a nemi jelleg megváltoztatáságig -, a műtőorvosok fő segédei az emberi tetemek voltak, melyek jelentős mértékben hozzájárultak az orvostudomány fejlődéséhez.
Ebben a döbbenetes és lenyűgöző beszámolóban, Roach felfedi az ókori anatómialaborok és a középkor ember alapú gyógyszerkészítményeinek titkait, ellátogat a Tennessee Állam Egyetemén működő "testoszlató-farmra" és minden olyan helyre, ahol hullák a "főszereplők", pl. a plasztikai sebészek arcfelvarró kurzusára vagy a tetemkomposztáló eljárás első bemutatójára. A szerző az ősi mumifikálásról és a legmodernebb tartósító eljárásról is olyan közérthetően és utánozhatatlanul fanyar stílusban ír, hogy a könyv végére egyetérthetünk vele: "a halál nem is olyan unalmas."

részlet akönyvből

A mumifikált - ám nem mindig mellifikált - emberek gyógyászati alkalmazását a XVI-XVIII. századi európai vegytankönyvekben is sokszor megjelenik, de Arábián kívül sehol nem akadtak önkéntes jelentkezők. A legkeresettebb múmiákat állítólag a Líbiai-sivatag homokviharai által betemetett karavánok tagjai szolgáltatták. "Az utazókat megszálló félelem és hirtelen meglepetés okán bekövetkező gyors fulladás minden testrészben összesűríti a szellemet" - írja Nicolas Le Févre A kémia tudományának teljes összefoglalásában. (A hirtelen halál a test fertőzöttségének kockázatát is csökkentette.) Mások azt állították, hogy a múmiák gyógyító tulajdonságai a Holt-tengeri kátrányból erednek, amelynek szurokszerű anyagáról akkoriban azt hitték, hogy az egyiptomiak felhasználták a balzsamozáshoz.

Kétség sem fér hozzá, hogy az igazi líbiai fogás igen ritka volt. Le Févre otthon kifőzendő múmiaelixírt ajánlott, amelyhez "fiatal, életerős férfi" maradványai szükségeltettek (más szerzők tovább pontosítottak, miszerint az ifjúnak vörös hajúnak kellett lennie). A váratlan halál követelményét fojtogatás, akasztás vagy karóba húzás elégíthette ki. A szerző receptet is mellékelt a hús szárítására, füstölésére, vegyítésére is (végy egy csipetnyi múmiát, s egy a három arányban keverd össze viperahússal és borpárlattal). Ám Le Févre nem utalt arra, hogy hol és hogyan lehetne beszerezni a testet, persze ha valaki nem maga fojtja meg illetve húzza karóba a fiatal zöldfülűt.
Egy időben Alexandriában fellendült a zsidók által űzött álmúmia-kereskedelem. Eredetileg nyilván autentikus, kriptákból rabolt múmiákat árusítottak. Ez a tény arra sarkallta C. J. S. Thompsont, hogy megjegyezze A gyógyszerészet rejtélyei és művészete című könyvében: "a zsidók végül megbosszulták ősi elnyomóikat." Amikor az eredeti múmiakészletek kifogytak, a kereskedők hamisítványokat kezdtek el gyártani. Pierre Pomet, XIV. Lajos gyógyszerésze A gyógyszerek teljes történetének 1737-es kiadásában lejegyzi kollégája, Guy de la Fontaine Alexandriába tett utazását, amelyre azért vállalkozott, hogy "saját szemével lássa azt, miről már oly sokat hallott." Egy boltban mindenfajta fertőzött és bomladozó testet talált, amelyeket kátránnyal kezeltek le, gézbe csavartak, majd sütőben kiszárítottak. Oly gyakori volt a feketekereskedelem, hogy a Pomet-féle gyógyszerészeti szaktekintélyek tanácsokkal látták el a jövendőbeli múmiavásárlókat. "Válasszák a csillogó feketét, ne a csontosat és koszosat, és válasszanak jó szagút, mely égetéskor nem bűzlik kátránytól." Az 1910-es A gyógyszerészet krónikájában A. C. Wootton azt írja, hogy a híres francia sebész és író, Ambroise Paré szerint a mű-múmiákat egyenesen Párizsban gyártották, méghozzá az éj leple alatt a pellengérről lelopott kiszáradt tetemekből. Paré sietett hozzátenni, hogy ő soha nem írta fel receptre. Ezek szerint mindenki más ezt tette. Pomet például azt írta, hogy felhalmozott készletei voltak belőle a gyógyszertárában (noha azt is hozzátette, hogy "legnagyobb hasznát a halászatban lehet venni"). C. J. S. Thompson 1929-ben megjelent könyvében állítja, hogy a Közel-Keleten a gyógyszerbazárokban még akkoriban is lehetett emberi múmiát kapni.

A hóhérok készletei között gyakran előfordult az emberzsír is, amelyet reuma, ízületi panasz, valamint a lírai csengésű, ám valószínűleg igen fájdalmas végtaghullás kezelésére írtak fel. A hullatolvajok állítólag szintén kivették a részüket a zsírkereskedelemből. Hasonlóan cselekedtek a XVI. századi németalföldi felcserek is, akik a spanyolok ellen vívott függetlenségi háború egy-egy heves ütközete után szikékkel és vödrökkel újabb rohamot indítottak az elcsöndesedett csatatéren. A hóhérok marhazsíréhoz hasonlatos kiszerelésű, kedvezményes árú termékeivel a gyógyszerészek úgy próbáltak versenyezni, hogy illatos gyógyfüvekkel és költői fantázianevekkel luxuscikkekké fejlesztették a maguk áruját. Egy korabeli kódexben ilyen neveket találhatunk: "Asszonyvaj, "Szegény bűnös zsírja". Ez a taktika már régóta bevett gyakorlat volt a patikáriusok kevésbé étvágygerjesztő ajánlatainál. A középkori gyógyszerészek a menstruációs folyadékot némi rózsavízzel javították fel, és "Hajadon-zenit" néven árulták. C. J. S. Thompson könyvében megtaláljuk a "Férfiagy-párlat" receptjét, amely nemcsak az agyat tartalmazza ("minden membránjával, artériájával, vénájával és idegével együtt"), hanem pünkösdi rózsát, feketecseresznyét, levendulát és liliomot is.....................