Molnár V. József Az emberélet szentsége

E könyvben az emberélet szentséges voltát igyekszem beláthatóvá tenni. Annak a társadalomnak a szokásait, amelyben az ember az életet, s az őt „eltartó" teremtett mindeneket Isten ajándékának tekintette, s akképpen is bánt vele - becsülte meg. Azt a ma már csak szórványban…
5 800 Ft
Max. rendelhető 1 db

E könyvben az emberélet szentséges voltát igyekszem beláthatóvá tenni. Annak a társadalomnak a szokásait, amelyben az ember az életet, s az őt „eltartó" teremtett mindeneket Isten ajándékának tekintette, s akképpen is bánt vele - becsülte meg. Azt a ma már csak szórványban föllelhető életformát, amelyben a született gyermeket áldásként fogadta a család, s a templomi keresztelő mellett a Nappal (Őrség, Göcsej) és a Holddal (Gyimes) is megáldatta; azt a közösséget, amelyben a szülőanyának a Boldogasszony minden bajtól megóvó ágyát készítették el, s a gyermek bölcsőjének is szentséges szerepe adódott; amelyben házasságra fészeknyi gyermek okán léptek a különneműek, s nászúk - amelyet a madarak január végi násza kapuzott, s azt ezt követő Mária menyegzője játék áldott -Isten közelében, a ház fönt-jében, a padláson történt. Azt az életformát, amelyben minden megpróbáltatást Istentől eredőnek tartott és könnyű szívvel fogadott el az ember, s éppen ezért javát szolgálta, épülését; amelyben a halált nem tartotta pusztulásnak, amelyben a halál az utolsó átváltozást hozta, s készület előzte meg, advent, várakozás.
E könyv jegyzetnek készült, az „Ég szülte földet, föld szülte fáját" - A régi ember élete című rádióműsor előkészítését szolgálta, amely műsort Hintalan László néprajzos barátommal formáltuk, s a Magyar Rádiótól segítőnk Palotás Ágnes szerkesztő és Simonyi János rendező volt. (E 12 x 55 perces dokumentum sorozat a Kossuth Rádió 1989-ben és 1990-ben sugározta.) Kézírásos jegyzetemet: Az emberélet fordulói címen, a jegyzet hasonmásaként 1993-ban a Mélius Alapítvány adta ki Pécset, e kiadás dr. Karácsony Ferenc természetgyógyász-orvos érdeme.
Az újabb átdolgozott és bővített kiadásra azért kerülhetett sor, mert azt oktatásban, a fejlesztő pedagógia révén egyre nagyobb szüksége érik a régi ember élete-adta hiteles mintáknak; azért is mert a Főnix Könyvek szerkesztője Farkas Zoltán ez ok miatt szorgalmazta és segíti az újabb kiadást - gondozza és megjelenteti azt. Köszönet illeti érte.Talán egyszer ideje, s alkalma érik annak is, hogy a rádióműsor hangkazettája e könyvvel együtt lesz kapható. Azért lenne ez jó, mert a rádióműsor képet ad arról, hogy a mában mennyi maradt meg a régi kincsből, s miképpen él a megmaradt az egyre szórtabbá váló, egész-séget, értéket pusztító világban.
„Az emberélet szentsége" törzsét, java anyagát az Irodalom-ban fölsorolt munkák adják, saját kutatásom „termése" töredéknyi csupán. A Bevezető, az egyes fejezetek ráhangoló és záró mondatai tőlem valók; felelőséggel ezekért tartozom; s a szerkesztés munkáját végeztem el.
E könyv tartalmáért az Irodalom-ban fölsorolt munkák szerzőit illeti a köszönet. Azokat, akik fontosnak tartották - s tartják - népünk gazdag műveltségének kutatását, s munkájuk nagyszerű eredményét valamennyiünk épülésére közreadták.

Molnár V. József
Budapest, 2001. február 27.

Kiadó: Főnix Könyvműhely,
Kiadási év: 2011
Terjedelem: 190 oldal・puhatáblás, ragasztókötött
Állapot: jó állapotú

Szállítás

SZEMÉLYES ÁTVÉTEL


A megrendelés beérkezése után küldünk egy visszaigazolást, melyet követően a csomag átvehető a Bibliomán Antikváriumban (2000 Szentendre, Kossuth L. u. 19 (Holdas udvar) nyitvatartás: Hétfő-Péntek 10-18 óráig, tel: 26/318-402, 30/214-1584).

Szállítási díj: Ingyenes

HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS (csak Szentendrén)


Szentendrén ingyenesen házhoz szállítunk.

Szállítási díj: Ingyenes
Foxpost csomagautomata

SZÁLLÍTÁS CSOMAGAUTOMATÁBA ELŐREUTALÁS


A fizetendő vételár megérkezését követően Foxpost csomagautomatába szállítjuk a csomagot. Az automata kódják e-mail-ben küldjük.

Szállítási díj: 1 200 Ft

SZÁLLÍTÁS HÁZHOZ ELŐREUTALÁSSAL


A megrendelés beérkezést követően küldünk egy személyes visszaigazolást, mely tartalmazza a számlaszámot. A fizetendő vételár megérkezését követően Foxpost szállítja a csomagot.

Szállítási díj: 2 500 Ft
Foxpost csomagautomata

SZÁLLÍTÁS CSOMAGAUTOMATÁBA UTÁNVÉTTEL


A személyes visszaigazoló e-mail-t követően Foxpost csomagautomatába küldjük a csomagot. Az automata kódját e-mail-ben, vagy sms-ben küldjük. A vételárat az automatánál tudja bankkártyával fizetni.

Szállítási díj: 1 450 Ft

SZÁLLÍTÁS HÁZHOZ UTÁNVÉTTEL


A megrendelés beérkezését követően küldünk egy személyes visszaigazoló e-mail-t, és Foxpost szállítja a csomagot. A vételár fizetésére átvételkor van lehetőség.

Szállítási díj: 2 800 Ft

Vásárlói értékelések

Még nem értékelték a terméket! Értékelje Ön elsőként!

Hasonló termékek