TOM TIT SZÁZ ÚJABB KÍSÉRLETE
ELŐSZÓ
Nyolcz nyelven, ezek közt a magyar nyelven is, olvassák immár a művelt világban a szellemes Tom Tit (Good Arthur) tudományosan mulattató kísérleteit. S aki olvassa, mindjárt »kísérletez« is, magának és másoknak is kellemes szórakozást szerezve és e mellett szinte észrevétlenül megbarátkozva a fizika, mechanika, geometria legérdekesebb alaptörvényeivel.Az a jelentékeny siker, melyet az első kötet ("Tom Tit száz kísérlete") a magyar közönségnél aratott, buzdításul szolgált, hogy a magyar olvasók elé bocsássuk a jeles szerzőnek ím ezt a második kötetét is, mely az elsőnek méltó folytatása, sőt azt a mutatványok érdekessége s a magyarázatok teljessége tekintetében talán még fölül is múlja.
A jelen kötet négy részre van osztva. Az első fizikai, a második mértani kísérleteket tartalmaz, csupa olyan kísérletet, mely a legegyszerűbb eszközökkel végezhető és mégis érdekes módon világítja meg a legfontosabb tudományos tantételeket. A harmadik rész "Vegyesek" czimen inkább a szórakoztatásra helyez súlyt, de az e czimen közölt kísérleteknek is majdnem mindegyike több a puszta játéknál, alapja mindig valamely természeti törvény, melynek a kísérlet, minden játszisága mellett és épp ezért, kézzelfogható illusztrálása. Végre a negyedik rész mindenféle mulatságos apró kézimunkára és ügyességre ad utmutatást.
Kiadó: | Athenaeum R. Társulat |
Kiadási év: | |
Terjedelem: | 248 old., félvászon |
Állapot: | kötéstábla foltos, két lap hiányzik (243-46 old) ettől eltekintve jó állapotú |
Szállítás
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL
A megrendelés beérkezése után küldünk egy visszaigazolást, melyet követően a csomag átvehető a Bibliomán Antikváriumban (2000 Szentendre, Kossuth L. u. 19 (Holdas udvar) nyitvatartás: Hétfő-Péntek 10-18 óráig, tel: 26/318-402, 30/214-1584).
HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS (csak Szentendrén)
Szentendrén ingyenesen házhoz szállítunk.
SZÁLLÍTÁS CSOMAGAUTOMATÁBA ELŐREUTALÁS
A fizetendő vételár megérkezését követően Foxpost csomagautomatába szállítjuk a csomagot. Az automata kódják e-mail-ben küldjük.
SZÁLLÍTÁS HÁZHOZ ELŐREUTALÁSSAL
A megrendelés beérkezést követően küldünk egy személyes visszaigazolást, mely tartalmazza a számlaszámot. A fizetendő vételár megérkezését követően Foxpost szállítja a csomagot.
SZÁLLÍTÁS CSOMAGAUTOMATÁBA UTÁNVÉTTEL
A személyes visszaigazoló e-mail-t követően Foxpost csomagautomatába küldjük a csomagot. Az automata kódját e-mail-ben, vagy sms-ben küldjük. A vételárat az automatánál tudja bankkártyával fizetni.
SZÁLLÍTÁS HÁZHOZ UTÁNVÉTTEL
A megrendelés beérkezését követően küldünk egy személyes visszaigazoló e-mail-t, és Foxpost szállítja a csomagot. A vételár fizetésére átvételkor van lehetőség.