William Dufty : Cukor blues

A ​cukor megédesíti mindennapjainkat, szeretjük az édeset, képesek vagyunk akár 60 kg-ot is elfogyasztani belőle egy évben. Hiszen szinte mindenben van cukor, és nem is kevés: a mustárban, a ketchupban, az üdítőitalokban, de még a cigarettában is.
Nem mindig volt ez így. A cukrot az emberiség évezredeken át nem ismerte, és csak az időszámításunk utáni hatodik században sikerült a „méhek nélküli mézet” kikristályosítani úgy, hogy szállíthatóvá vált. A cukornád, az „indiai só” eredeti alapanyaga csak a trópusokon termett meg, ezért a cukorhoz évszázadokon át mindössze igen kis réteg tudott hozzájutni. Mígnem a gyarmatosítás lehetővé tette a cukornád „európai területeken” történő termesztését. Ennek persze ára volt. A cukornádültetvényeket a trópusi klímához szokott afrikai rabszolgákkal kellett megműveltetni. Noel Deer angol történész szerint: „Nem túlzás azt állítani, hogy a rabszolga-kereskedelem során húszmillió afrikai pusztult el, s kétharmaduk a cukor miatt.”
A cukor terjedésével párhuzamosan megjelentek az első figyelmeztető jelek: az édes életnek ára van. A fogszuvasodás, a cukorbetegség, a rák, de a kamaszkori pattanásos arcbőr vagy koncentrálóképességünk romlása mind a cukor nehezen tetten érhető következményei. Mi több, a cukor iránt – csakúgy, mint az alkohol, a cigaretta, a kávé és a valódi kábítószerek iránt – függőség alakul ki. Ezért tudjuk olyan nehezen elfogadni, hogy bármi baj is lehet a finomított cukorral.
„A világegyetem örök rendjében a mesterségesen finomított cukornak, mint minden másnak, megvan a maga szerepe – írja Dufty. – Lehetséges, hogy a cukoripar maga a gonosz, aki kísértésbe visz minket, és egy olyan emberirtót terjeszt közöttünk, amely pusztításba dönti az édes élet falánk megszállottjait, és természetes kiválasztódásra ítéli őket: kik az alkalmasak a túlélésre, s kiket sodor el a bibliai vízözön (vagy stílszerűen: kólaözön) – ily módon tisztítva meg az emberi fajt egy eljövendő új kor számára.”
A Cukor blues a cukor több évszázados történetének megdöbbentő dokumentációja. A cukor története törvényszerűen összefonódott az orvoslás történetével. Az orvostudomány azonban máig nem hajlandó elfogadni – különböző gazdasági és politikai érdekektől vezérelve –, hogy a cukor civilizációs betegségeink egyik első számú okozója.
Dufty a Cukor blues bevezetőjében leírja első találkozását az amerikai némafilmek koronázatlan királynőjével, Gloria Swansonnal. Miss Swanson, aki kortalan szépségéről és reformtáplálkozásáról egyaránt híres volt, kedvesen figyelmezteti Duftyt, amikor feketekávéját egy szem kockacukorral akarja megédesíteni: „Előttem ehet bárki akár darált üveget is, a szemem se rebben. Vegye csak el, … egye meg a fehér cukrot, és legyen csak öngyilkos. … ezt mindenkinek magának kell megértenie, mégpedig a saját kárán.” Dufty megtanulta a saját kárán, megírta a Cukor bluest, és feleségül vette Miss Swansont, akinek hatodik férje lett. És Gloria Swanson iránti tiszteletből ezentúl hatodik William Duftynak nevezte magát.
„Amikor ma azt látom, hogy valaki megfog egy kockacukrot, megrándulok, ahogy Gloria Swanson is megrándult azon a bizonyos sajtótájékoztatón. Szeretnék az illetővel egy csendes sarokba húzódni, és elmondani, milyen könnyű legyőzni a cukor bluest.
Tekintsék most úgy, hogy egy csendes sarokba húzódtunk. Mit veszíthetnek?”