LEVELEK OTTHONRÓL Szőnyi István és Bartóky Melinda levelei Szőnyi Zsuzsához és Triznya Mátyáshoz (1949-1960)

Egy olyan leveleskönyvet tart a kezében az olvasó, melynek megszületésében a történelem kényszere is szerepet játszott. A második világháború utáni Magyarországon nagyon sok fiatal érezte úgy, hogy vállalnia kell a kockázatot, nekivágni az ismeretlen világnak, azzal a tudattal, hogy talán sohasem térhetnek vissza hazájukba. így tett 1949 februárjában Szőnyi Zsuzsa és férje, Triznya Mátyás is. A kapcsolattartás egyetlen eszköze az itthoniakkal a levelezés maradt, mivel remény sem volt arra, hogy belátható időn belül találkozhassanak szüleikkel, szeretteikkel. Akkor, az ötvenes évek Magyarországán csak végzetes, visszafordíthatatlan döntéseket lehetett hozni az elindulásról vagy itthon maradásról. Áthatolhatatlan fal választotta el a „szocialista táborban" rekedteket a háború után ocsúdó szabad világtól. Szőnyi István festőművész leánya, Szőnyi Zsuzsa és férje, Triznya Mátyás határtalan optimizmussal indultak el a nagyvilágba, „borzas idegenekként" érkeztek meg Rómába. Néhány év alatt sikerült gyökeret verniük, és valódi itáliai polgárokká váltak, de végig megőrizték magyarságukat, a gyermekkorukban szüleiktől kapott lelki muníció egész életükre elegendőnek bizonyult.
1949 és 1960 között, eleinte hetente, később kicsit ritkábban érkeztek a szülők levelei Budapestről, Zebegényből Grazba, Milánóba, Rómába. Szőnyi Zsuzsa nagy becsben tartotta, gondosan eltette, időrendi sorrendben katalogizálta a sokszor 5-6 oldalas, néha rajzokkal illusztrált, géppel vagy kézzel írott lapokat. 2004-ben a több mint 500 darabból álló levélköteget a PMMI Szőnyi István Emlékmúzeumnak ajándékozta, 2005-ben pedig hozzájuthattunk a Szőnyi Zsuzsa által írt levelek egy részéhez is, melyeket édesanyja gépelt le és szerencsésen visszajutottak a feladóhoz. A levelekkel fényképek, kis festmények, magyar verseskönyvek lapjai is bekerültek a borítékokba, most ezek is visszajutottak a zebegényi házba.  A páratlan értékű forrásanyag feldolgozása során a múzeum munkatársaiban egyre inkább megerősödött az elhatározás, hogy a leveleknek nyilvánosságra kell kerülniük, mert olyan korról közölnek közvetlen információkat, amiben mindent átszőtt a hazugság.
A naplónak is tekinthető szövegfolyam a magyar vallomásos irodalom vonulatába illeszthető, az időről-időre el-elhalványuló, majd korszakonként újra és újra felerősödő, Mikes Kelemen által megteremtett műfajjal mutat rokonságot. A személyes sorsokon keresztül más forrásokból nem ismerhető tényeket, ismereteket közöl az ötvenes évek Magyarországáról.
A leveleket olvasva sokkal többet tudhatunk meg Szőnyi István festőművész mélységesen humanista személyiségéről, arról a heroikus erőfeszítésről, ahogyan a maga értékrendjét megtartva át tudta vészelni a háború utáni Magyarországon kibontakozó szörnyű diktatúrát. Kirajzolódik felesége, Bartóky Melinda alakja is, aki mindvégig szellemi társa volt a festőnek, de egész életében szerényen, a háttérből fogta össze a családot.
A levelek nem nélkülözik az izgalmas szellemi csemegéket sem. Sokszor hirtelen váltanak át emelkedettebb, néha már szépirodalmi stílusba. Ez a kontraszt a banális, tényszerű közlések és az esszészerűen kifejtett elmélkedések között sajátos feszültséget teremt a textusban.
A kötetben több tudományág kutatói - művészettörténészek, történészek, művelődéskutatók, helytörténészek - találhatnak máshol fel nem lelhető forrásokat. Tudományos értéke mellett lebilincselő olvasmányként ajánlhatom a művészetszerető és a vallomásos irodalom iránt érdeklődő olvasóknak is.
Köpöczi Rózsa